A gyerekek egyből észreveszik, ha megjátszod magad
1001 ötlet - Podcast tekijän mukaan Kolozsvári Rádió - Maanantaisin
Kategoriat:
Hogyan lehet szolidaritásról, közösségiségről, kritikai gondolkodásról beszélgetni olyan gyerekekkel, akiknek az elutasítás volt az alapélmény eddigi életükben? Működésének két éves évfordulóját ünnepli decemberben a Social Fiber Egyesület, amely sérülékeny csoportokból származó gyerekeken segít kritikai- és élménypedagógiás módszerekkel. Az egyesület tagjai rendszeresen tartanak foglalkozásokat Pataréten és gyermekotthonokban is, de együtt működtek Ukrainian Brothers Fun Club csapatával is, akikkel közösen a háború elől menekülő gyerekeknek tartottak vizuális műhelyt. A Social Fiber csapatának a legfontosabb a közösségiség, annak tudatosítása, hogy mi is tehetünk a mellettünk élő, sokszor hátrányosabb helyzetből induló közösségekért, ugyanakkor azt is szem előtt tartják, hogy a velük együttműködő önkénteseket is megfelelőképpen felkészítsék, érzelmileg is támogassák. A magyarországi Deviszont Közösségi Térrel együttműködésben nemrégiben kialakítottak egy közös módszertant, amelyet a következő időszakban igyekeznek gyakorlatba ültetni. A Social Fiber Egyesület alapítói közül Panek Zsuzsival és Madaras Dáviddal beszélgettünk. Műsorvezető: P. Kristály Bea