„Kiskoromtól kezdve ez volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 ötlet - Podcast tekijän mukaan Kolozsvári Rádió - Maanantaisin
Kategoriat:
Meghívottunk Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A Fülemüle című előadás látványvilágának megálmodója. Bocskai Gyopár először óvoda pedagógiát végzett és pedagógusként helyezkedett el, de mint mondja, már akkor is a kreativitásra fektette a hangsúly. Még óvónőként dolgozott, amikor elkezdett jelmezterveket készíteni, időközben pedig a kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen is elvégezte a textil szakot. Végül teljes egészében a színház világa vette át az irányítást, azóta több produkcióban felelt a jelmezekért és a díszletért, nemrég pedig egy nagyjátékfilmben is kipróbálta magát, Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmjének látványáért felelt. Karácsony előtt mutatták be A fülemüle című előadást a Kolozsvári Magyar Állami Színházban, az előadásról készült legtöbb interjú kiemelte a produkció látványvilágát, amelyet szintén Bocskai Gyopár álmodott meg, „A Fülemüle díszlete és jelmezei egyfajta felütés az egész előadáshoz, minden másképp alakult volna, ha nem ilyen lenne a látvány” – fogalmazott Gergely Zsuzsa, a Kolozsvári Rádió művészeti magazinjának szerkesztője. Az 1001 ötletben beszélgettünk: A Fülemüle látványvilágának kialakításáról; a film és színház közötti különbségekről; és arról is hány összetevőnek kell együtthatnia egy színházi látványterv sikerességéhez?