44. 5 fontos tanulság munkatér analízis projektekből

“Akasztják a hóhért” rendhagyó új Open Office Podcast epizódjában. A műsor házigazdája, Paukovics Gábor osztja meg értékes, több éves tapasztalatát arra vonatkozóan, hogy mik azok a kardinális pontok, melyekre mindenképp érdemes hangsúlyt fektetni a munkatér kialakítása kapcsán. Mi az, amin a legtöbb projekt elúszik pedig elkerülhető lenne? Minden munkavállaló véleménye számít a tervezés során? Ebből a rövid, de velős adásból kiderül. „Ne a megoldásokba szeressünk bele, hanem először értsük meg a problémát” – hangsúlyozza Gábor, aki már számos irodaátalakítási projektet levezényelt. Saját tapasztalatból is tudja, hogy önmagában egy jó ötlet még nem biztos, hogy kielégíti a munkavállalók igényeit. Sok esetben ugyanis a dolgozók egészen más dolgokat tartanak fontosnak, mint amire a menedzsment gondol. Paukovics Gábor 5 fontos pontban mutatja be azokat a sarokpontokat, amelyekre érdemes figyelni a tervezés során. Emellett pedig elárulja azt is, hogy szerinte mi a biztos siker kulcsa, ha irodaátalakításról van szó és hogyan tud ehhez hozzájárulni a munkatér analízis. Hallgasd meg az epizódot, ahol gyakorlati tippek mellett egy új szemlélettel is gazdagodhatsz! SZEKCIÓK 02:00 Hogyan dolgozunk mi a Kinnarpsnál? 03:00 Mi az, amire érdemes hangsúlyt fektetni a belsőépítészeti munkák előtt? 06:00 Hogyan kezdődik ideális esetben egy átalakítási projekt? 09:00 Miért fontos a munkavállalók bevonása? 11:00 Milyen buktatói vannak egy rossz felmérésnek? 13:00 Hány munkavállalót érdemes bevonni? 16:20 Mi a biztos siker kulcsa? 18:00 Mi az, ami a legtöbb tervezés esetében hiányzik a folyamatból pedig elengedhetetlen? -------------------------------------------------------------------------------------------------------- A podcast házigazdája Paukovics Gábor, a Kinnarps Üzlet és Szolgáltatás Fejlesztője, az élhető, jól kialakított, produktivitást és jó munkahelyi környezetet támogató irodák szakértője. A Kinnarps Hungary honlapja: kinnarps.hu Iratkozz fel az Open Office Podcast adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: cutt.ly/IFhCtrj Apple Podcast: cutt.ly/kFhCktB Castbox: cutt.ly/JFhCTrG Soundcloud: cutt.ly/uFhCSiN Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban, sőt már az Open Office YouTube csatornáján video formátumban is. Az Open Office podcast adások menedzsmentjét a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com/

Om Podcasten

Az Open Office Podcast, mely az irodai élet területeit, a munkavállalók munkahelyi kihívásait, a munkáltatók lehetőségeit és feladatait tárgyalja kéthetente olyan szakértők segítségével, akik alakítják, formálják, megtervezik és működtetik a munkahelyek fejlődését és átalakulását. A podcast házigazdája Paukovics Gábor, a Kinnarps concept manager-e, az élhető, jól kialakított, produktivitást és jó munkahelyi környezetet támogató irodák szakértője.